Evelin és Viktor álomesküvője

eskuvo fotos kreativ legjobb fotos ev 331

Akik mertek önmaguk lenni, és megvalósították álmaik esküvőjét. Amikor először találkoztunk, már akkor tudtam, hogy nem egy áltagos esküvő lesz.

Heni és Bálint

sandor tamas eskuvo fotos 12

Nyár végi visszatekintés, melynek témája Heni és Bálint romantikus sétája és miniszertartása a Duna partján.

Era és Dani esküvője

jo eskuvoi fotos 0139

Egy nagyon jó hangulatú esküvőn volt lehetőségünk részt venni Erával és Danival Szokolyán, az erdő közepén, a Tóvik vendégházban.

Eszter és János

eskuvo fotozas eszti jani gereby kuria 053

Az idei év első esküvőinek egyikéből hoztunk nektek egy kis ízelítőt. Elrajtoltunk, nincs megállás! Október közepéig minden hétvégét legalább egy boldog pár társaságában fogunk eltölteni. 🙂 Kalandra fel!

Gerti és Gábor esküvője

eskuvo fotozas gg 05

Előfordul, hogy a körülmények nem túl kedvezőek a fotózás idejére. Így volt ez Gerti és Gábor külön napi fotózásán is. Bár az ilyen időnek is megvannak a maga előnyei, ezeket igyekeztünk is kihasználni. 🙂 Az egész napos szakadó eső ellenére párosunk töretlen lelkesedéssel és jókedvvel teljesítette minden kérésünket, le a kalappal előttük!

Marietta és Dádika nagy napja

eskuvo fotozas eskuvoi fotos dm 27

Készülődés a garázsban, ladák között, érkezés a lányos házhoz versenyautókkal. Nem is lehetne másképpen ez egy igazi rally fanatikus családban, ahol a vőlegény bátyja versenymotorokat épít. De nem csak ezért volt különleges Dávid és Marietta nagy napja.