Csilla és Attila, Rax fennsík

Ez egy jó kis nap volt Csillával és Attilával, akiknek a túrázás az életük része. Korán reggel indultunk aznap Budapestről, hogy megmásszuk Alsó-Ausztria második legmagasabb csúcsát. Pontosabban egy kis részét… és ott fotózzunk párat. A terv az volt, hogy kocsival felmegyünk, ameddig lehet (Hirschwang an der Rax), majd onnan a Rax Seilbahnnak nevezett, Ausztria legrégebbi kabinos felvonójával felhúzatjuk magunkat egészen 1547 méterig. Onnan egy kis gyalogtúra az Ottohaus hüttéig, majd ott gyors átöltözés, és utána ahogy időnk engedi fotózunk a környéken. Minden a tervek szerint alakult, kivéve azt, hogy már az M3 bevezetőn átjutással elvesztettünk fél órát a tervezett időkeretből… A fővárosban találkoztunk párosunkkal a megbeszélt helyen, majd egy autóba cuccoltunk és nekivágtunk a 4 órás útnak. Kicsit tartottunk az időjárástól, ezért bekészültünk télikabáttal, kesztyűvel, sapkával. Mindezekre azonban egyáltalán nem volt szükség, mert megérkezve örömmel tapasztaltuk, hogy a hőmérséklet 10 fok fölött volt, és gyönyörűen sütött a Nap. Az autóból kiszállva viszont kiderült, hogy Attilának otthon maradt a túracipője, így neki a gyalogtúrás szakaszt az utcai Tisza cipőjében kellett teljesítenie. Nem baj, az időjárás kárpótolt minket. Felértünk a menedékházba, ők átöltöztek, mi előkészítettük a felszerelést. A készülődés kicsivel több időt elvett, mint amennyivel számoltunk, így meglepődve konstatáltuk, hogy mindössze másfél óránk (sem) maradt fotózni, beleszámítva a tervezett pontok közötti túrázást is. Neki is vágtunk, és ahogy az lenni szokott, nagyon gyorsan telt a fotózással töltött idő. Úgy döntöttünk, hogy visszafelé csak a felvonó alsó állomásán öltözik majd át Csilla és Attila, hogy addig is útközben tudjunk még pár képet készíteni. Így is tettünk, kihasználtunk minden lehetőséget. És ha már Ausztriában voltunk, akkor nem mehettünk úgy haza, hogy egy jó kis (nagy) wiener schnitzellel meg ne kínáljuk elfáradt testünket Gloggnitzban. 🙂 Szép volt, jó volt, szerintem valamikor vissza is megyünk. Ez volt a blogbejegyzés, de hamarosan jövünk egy rövidke videóval is, mert a Gopro kamera is velünk volt az úton. 🙂

 

Ha tetszett a sorozat, akkor az alábbi gombra kattintva tudsz ajánlatot kérni tőlünk: